A hortobágyi félmaraton volt egyike azoknak a patinás hazai versenyeknek, melyek rajta szerepeltek a bakancslistámon, de eleddig még nem kerültek kipipálásra. Egészen addig, míg régi általános iskolás osztálytársam, a Mérei Tamás unszolásra be nem neveztem rá magam én is az idén. A Mónit pedig addig nyaggattam, míg beadta a derekát és ő is benevezett egy körre (7 km).
A helyszín a magyar puszta, azaz a Hortobágy. Budapestről kb. 180 km-re található a Hortobágy nevű falu, innen pár kilométerre pedig a Mátai ménes, ahol a versenypálya kialakításra került. A futások délután kezdődtek, így végre egyszer nem kellett hajnalok-hajnalán nekiindulnunk. A felvezető műsor látványos volt: csikósok lovasbemutatója, vágtázása, ostorpattogtatása és a pusztai ötös különszáma.
A futás nem volt egyszerű. Sőt. Kifejezetten nehéz volt. Főleg a talajfogás. Megterhelő volt. Nekem a lábfejemet, a Tamásnak a térdét, másoknak mást. Ez tényleg terepfutás volt a javából, de legalább szintemelkedés nem volt. A pályakialakítás nagyon ötletes, jó érzés volt a lovaglópályára való befutás (rajt-cél). A Hortobágy pedig csodálatos. Engem lenyűgözött. A távol, a messzeség. A por és a homok mondjuk kevésbé, de meg lehetett szokni ezt is, és csak helyenként volt kellemetlen. Igazi hungarikum volt ezen a különleges versenyen futni. Ezt minden félmaratoni futónak ki kell próbálnia. Csak ajánlani tudom. Szóval csak hajrá!
A kaja is kifogástalan volt. Szépen elterveztem a napi menüt: slambuc (krumplistészta) a futás előtt, gulyásleves jópár karéj kenyérrel utána, vagy 100% szürkemarhaburger. Ez utóbbi specialitásról le kellett mondanom. Meg is jegyeztem a Tamásnak a futás előtt: figyeld meg, hogy bezár a büfé, mire végzünk a futással… Sajnos ez megint magyarosra sikeredett, de nem dühöngtem, mert valahogy sejtettem. Ennyire nincs üzleti érzékük? Kár.
A rendkívül gazdag állatvilág (szürkemarha gulyák, ménesek, rackajuhok, madarak, stb.) mellett nekem a legfőbb látványosság a Kilenclyukú híd volt, amit semmiképp sem akartam kihagyni, így hazafelé átautóztunk rajta, majd fotózkodtunk egy sort a híd lábánál. (A hortobágyi Kilenclyukú híd egy régi fahíd helyén épült klasszicista stílusban 1827 és 1833 között Povolny Ferenc tervei alapján. A kőhíd kilenc nyílással rendelkezik és 167 m hosszú.)
Végül egy csodálatos futótörténetet hagytam a végére. Fehér Károly egy 80 éves (!) futó, akivel majd minden nagy futóversenyen találkozhatunk. Ő kapta a legnagyobb tapsot a hortobágyi félmaratonon, mikor a mezőny hivatalos rajtja előtt útjára indították a szervezők. A legidősebb induló az összes hortobágyi versenyen itt volt, most tizenkettedszer veselkedett neki a 21 km-nek. Elképesztő teljesítmény! Jó egészséget Karcsi bácsi! Találkozunk Budapesten a félmaratonon és a maratonon!
