A nyáron megfogadtam, hogy amíg a koronavírusnak nincs vége, addig nem nevezek több versenyre. Aztán egyre inkább úgy éreztem, hogy mégsem akarom kukába dobni az egész őszi szezont, néhány versenyre csak el kéne menni. Az egyik a Kolonics György emlékfutás volt, melyről már írtam 2017-ben (amikor elmosott minket az eső), 2019-ben pedig Peti osztotta meg tapasztalatait a versenyről.

Az idei évben együtt futottuk le a 21 kilométeres távot. Ő a 3 óra 30 perces maratonja után érthető okokból nem erőltette különösebben a tempót, én meg az idén ugye alig futottam, úgyhogy eleve esélytelen volt 2 óra alatti időnek még csak a gondolata is.

Tökéletes őszi futóidőnk volt, kicsit ködös, de alapvetően rövidnadrágban futós. Nem volt sok induló, a Római-parton is kényelmesen elfértünk. A Duna menti nemrég átadott, teljesen felújított kerékpárúton is átfutottunk. A beszélgetős tempó ellenére a 18. kilométer után jelentősen fáradni kezdtünk. 19-nél értünk a hídra, 20-nál már minden bajunk volt, nagyon vártuk a végét.

2 óra 9 perces idővel értünk célba ami olyan 6:05-ös tempónak felel meg. Azt hiszem a körülményekhez képest kihoztuk a maximumot 🙂