Budapest Maraton – 2020.10.11. - Sporty - Sport és szabadidő közösség

Prológus

A legnagyobb motivációt a Móni – aki fenséges lecsós pasztát rittyentett, mivel a hivatalos tésztaparti COVID miatt elmaradt a – beszólása jelentette az tuti, mikor a következő párbeszéd zajlott le közöttünk a maraton előtti napon. Móni: Mi az időterved? Én: 3:30. M: Tavaly mennyit mentél? Én: 3:36. M: De hát most is ugyanannyit készültél, mint tavaly!

Felkészülés

Ahogy a tavalyi nyilatkozatomban említettem ennek egyik része a fizikai, másik a mentális tréning. A Móninak végül is igaza volt abban, amit a cikk felütésében leírtam. Ahogy tavaly, úgy idén is, gyakorlatilag csak 1 hónapot készültem specifikusan a maratonra. 2019-ben 160,3 km-t, most 168,2 km-t teljesítettem szeptemberben. Az év többi hónapjában ennél viszont jóval kevesebbet: 578,55 km-t (2019), ill. 508,4 km (márc-szeptemberig) idén. Egy-egy főpróbát iktattam be szeptemberben: Paksi Atomfutás 32,75 km tavaly, ill. Velencei-tókör 33 km most, ezek kitűnő önbizalomnövelő főpróbának bizonyultak. Az UB-félmaraton viszont talán sok volt egy héttel a maraton előtt? Bár tavaly is futottunk egy féltávot a Tomival. Könnyen lehet, hogy ez állt a húzódásom hátterében, vagy pedig a megszokottól eltérő túl nagy terhelés (80-90 havi km helyett 170 km). Pontosan ez az amit nem javasolnak a szakemberek, jó lenne fokozatosan, hónapról-hónapra emelni a terhelést, nem ilyen hirtelen. Tüdővel bírom, azaz az állóképességem rendben van. A lábaim azonban nincsenek hozzászokva az ilyen hosszú futáshoz. Max 30 k-ra vagyok kalibrálva, mert 21 k-t rendszeresen, egy évben 4-6-ot is futok, abból meg már megvan a 30 k, de a maraton már nem. Többet kéne futni. Specifikusabban készülni. Résztávozni, gyorsító edzéseket nyomni, hosszúakat futni időben és távban, többször pl. kéthavonta egy 30-ast, stb. Úgy bizonyára jóval könnyebb lenne. Szóval megvan a fejemben az edzésterv, már csak végig kéne csinálni. Egyszer talán rászánom magam, és belevágok…

A fizikai felkészülés mellett mentálisan is tréningeztem. Sokat segített, hogy ismertem az útvonalat, hiszen szinte ugyanaz volt a pálya, mint tavaly, kivéve az elején, a várhegy környékén, illetve a Margit hídra való első felfutásnál módosult. Sok maratoni videót néztem (útvonal, tavalyi motivációs filmek), és sok maratonnal kapcsolatos cikket olvastam. Utóbbiakból mindig tanulhat valami újat az ember. A frissítést előre megterveztem, és a Velencei-tónál begyakoroltam, ott kibuktak a hiányosságok. A frissítéshez a maratonon nagyjából félóránként gélt+sótablettát alkalmaztam. Mindenhol ittam egy fél pohár vizet vagy izót. Összesen 6 db gél és ugyanennyi sótabletta fogyott. Futás közben olykor mantráztam, illetve felidéztem más versenyeken szerzett pozitív élményeimet, bizonyos rossz emlékű kilométereknél pedig meg akartam változtatni a tavalyi itt tapasztalt kellemetlen érzéseket. Mindennek köszönhetően sikerült kitolnom a határomat a tavalyi 33 km-ről 38-ra.

Rajt

13,6 fokban 9-kor rajtoltunk, az idő tökéletes volt, ugyan háromszor is rákezdett az eső, de egyre kisebb intenzitással, ami még jól is esett atlétában futva is. Végig 13-15 fok volt és borongós idő, a nap egyszer próbálkozott a Margitszigeten, de aztán – szerencsére – gyorsan feladta a dolgot.

Problémák

Izomfájdalmak: Sajnos már az elejétől kezdve éreztem némi húzódást a bal farpofámnál. Aztán 20 km környékén – szokásos szerint – a combhajlítóim fájdultak meg egymás után. Pedig naponta hengereztem. De erre legalább készültem, mert ez elő szokott jönni. Tudom, hogy nem múlik el, végigkísér a versenyen. Ez van, el kell viselni, megszoktam már.

Gyomorfájdalmak: az is új volt, hogy a hasam rakoncátlankodott bizonyos időközönként. Volt egy komolyabb görcsöm is, de szerencsére elmúlt. Valami nem stimmelt, mert reggel kétszer is el kellett mennem wc-re (egyszer otthon, egyszer pedig miután letettem a kocsit az Infoparknál).

Verseny

Már tavaly írtam, hogy a maratonnál minimum féltávnál indul a verseny, ha nem később. Amikor 14 k-nál kb. 1:07-es idővel átrobogtunk a rajt/célvonalon akkor még mindenki friss és jól mozog, Péter Attila meg is jegyzi: „Ezzel a tempóval 3:21-es maratont lehet futni.” És talán még el is hiszi valaki. De nem most jöttem le a falvédőről. 20,6 k-nál 1:39 az időm, nem pedig féltávnál, tudniillik előrébb tették le a mérőpontot. 21 km-nél nem volt felfújható kapu sem. 1:40:42-t mértem az órámmal az első 21 kilin. Újfent jelentősnek mondható eltérés volt a kilométerekben, a maraton végére 500 m-rel mutatott többet a GPS-es óra… És ha ez még nem lett volna elég, nem sokkal féltáv után az órám jelezte, hogy kb. 1,5 óra múlva lemerül, fasza. Pont ez hiányozna még a verseny végén. Nem baj, úgyis itt vannak a sarkamban a 3:30-as iramfutók. Nem sokkal előttünk rajtoltam el, de egyre csak megközelítettek. Vajon mikor csap le Damoklész kardja? Direkt nem nézek hátra egy pillanatra sem, hátha nincsenek is ott. De bizony, hogy ott vannak. Sőt! Már 26 km-nél utolérnek (tavaly 4 km-rel később, az Árpád hídra való felfutáskor daráltak be). Ez most akkor rosszat jelent? Elment a verseny? Már most? Azt nem engedhetem! Tudtam, hogy mennem kell velük, mert, mint a kerékpárban, bolyban az erő. „Innen már csak dél felé megyünk!” – vetette oda valaki. „Home run!”- viccelődött egy másik. És mindezt a szentendrei felüljáró előtt, szerintem durvább, mint a sokak által utált nyugati pályaudvari. A két srácnak majdnem igaza is volt, leszámítva azt az aprócska kellemetlen kis hurkot 33 km után, amit majd a Margit hídról lefutva kell megtenni a pesti rakparton északi irányba…

Jött az utálatos Szentlélek téri macskaköves szakasz, ennek nem, annak viszont örültem, hogy most nem szakadtam le az Árpád hídra való felfutás alkalmával, ellenben – meglepő módon – amikor le kellett futni a szerpentinen a Szigetre, az valami kegyetlen szarul esett a lábaimnak. Kemény volt a tempó, főleg a frissítőpontokon való megállásuk után kapcsoltak rá az iramfutók, hogy ne veszítsenek időt. Én eddig sem, így ezután sem álltam meg a frissítőállomásokon, csak felkaptam a vizet/izót. A Margitszigeten kihelyezett 31 km-es frissítőpontnál is mentem tovább, mert megállás után nem bírtam volna felvenni a gyorsuló tempójukat. Sokan itt le is szakadtak, és már nem tudtak többet felérni a csoportra. A Margit hídra vezető hosszú, sunyi emelkedőt is kibírtam, 33 km után a Jászain meg ott volt a Gábor a Dorinával, akik utána lesétáltak a rakpartra is, így kétszer is találkoztunk. Jó volt látni őket! A Gábor még kólát is hozott nekem, de egyszerűen nem volt erőm odamenni érte, megállni meg pláne nem akartam, mert utána nem indulok újra az biztos.

35 km utáni frissítőnél megint történt egy iramváltás, itt leszakad még egy adag ember, én is nemsokára. Kb. 37-38 km-nél. Az utolsó 4-5 km kőkemény szenvedés volt. Onnantól kezdve már kegyetlen harcot vívtam. Nem fal volt ez, hanem valami vesszőfutás. Összeszorított fogakkal nyomtam a célig. Csak legyen már vége! Persze minél hamarabb, ha kérhetem! Ehhez viszont gyorsan kell(ene) futni. Itt már láttam, hogy rendkívül necces lesz a 3:30-on belüli idő. És még jött a Fővám téri dupla kaptató (1. a rakparti, 2. a macskaköves), majd a Szabadság hídra való felfutás. Talán itt úszott el, hiába húztam meg az utolsó 1,5 km-t. Aztán megláttam a célkapu óráján, a 3:30-at. Épphogy kicsúsztam, de különösebben nem érdekelt. De hol van a Móni? Nem láttam a közönség soraiban. Könnyezve vonszoltam magam az éremosztáshoz, jól esett a BSI-s műanyagköpeny, amit minden évben adnak. Végül a csomagosztásnál ölelkeztem össze a Mónival, majd együtt sírtunk. De ő vajon miért? Hát, mert lekéste a célbaérésemet. Kit érdekel! Ott volt. Ez a lényeg. Más nem számít.

Az időtartalékom kb. 3,5 perc volt féltávig, 28 km-nél 3 perc, aztán ez fogyott el szépen lassan. 38 km-nél már csak 1 perc maradt pluszban. Ezt a következő 2 km-en veszítettem el a mérőpontos időeredményeim alapján. A befejező 2 km-en viszont meg tudtam újulni, bár a Móni ezt másképp látta a Petőfi hídon átmenő villamosról, amikor éppen akkor futottam el a alatta. „Durván szétesett a mozgásom.” – mondta. Ez a befutófilmemen is jól látszik, de még így is sokkal jobban jártam, mint a nem sokkal előttem célba szédülő sporttárs…

Cél

Epilógus

Kihoztam a maximumot magamból. Ennyi volt bennem. Nagyon boldog vagyok. Örömkönnyek. Már a verseny vége felé többször elérzékenyültem, libabőrös lettem, éreztem, hogy valami nagy dolog készül. Hogy véghez viszem azt, amire régóta vágytam. Igazi érzelmi hullámvasutazás volt ez. Jó-jó, szigorúan véve nem lett meg a 3:30-on belüli idő, de én a 3:30:24-et elfogadom, ahogy az 1:30:30-as félmaratoni rekordomat is 1:30-on belülinek. Az igazat megvallva időnként elbizonytalanodtam és már-már elengedtem a 3:30-at, főleg amiatt, hogy a 3:43:43-as, 2013-as rekordomat csak tavaly sikerült megdöntenem egy 3:36:25-tel. Bő 7 percet javítottam akkor. Most meg újabb 6 perccel írtam felül a PB-met. Hihetetlen. 13 percet faragtam le összesen. Persze minden egyes évben bíztam/reménykedtem a rekorddöntésemben, de egy maraton irtó hosszú, annyi minden történhet alatta, és történt most is…

Statisztikáim

Mérőpont	Nettó idő	Óra	Tempó
Start	00:00:00	09:00:35
9,9km	00:46:46	09:47:21	4:43 p/km
14,3km	01:07:23	10:07:58	4:40 p/km
20,6km	01:39:04	10:39:39	5:01 p/km
28km	02:16:55	11:17:30	5:06 p/km
37,9km	03:05:56	12:06:31	4:57 p/km
40,2km	03:20:30	12:21:05	6:20 p/km
42,2km	03:30:25	12:31:00	4:57 p/km

Helyezés: 250./1437 ffi; 47./191 M35
Idő: 3:30:24
Tempó: 4:59 min/km