Pandémia

Ez volt Magyarországon az első triatlonverseny a koronavírus-járvány után/alatt. Emiatt sokminden felborult, a szervezőknek gyakorlatilag át kellett tervezniük az eddig jól bevált desedai versenyhelyszínt. A Depó átkerült a gát aljába. A futás meg a Deseda túlpartján zajlott, nem pedig a strandon keresztül, hogy minél kevesebb kontakt legyen. A depónyitás 16 órára tolódott, mert a futópálya a depón keresztül volt kijelölve. Először úgy volt, hogy a nézők csak messziről követhetik a versenyt, de aztán mégis ott lehettek a pálya mellett. Viszont a tónak ezen az oldalán semmi sem állt rendelkezésükre. Se büfé, se strand, semmi…

Úszás

Nagyjából ugyanaz a pálya volt, mint ezelőtt, csak nem balról, hanem jobbról kellett megkerülni a távoli bójákat (óramutató járásával ellentétesen). Az úszás után vagy 500 m-t kellett futni a depóig, így az úszóidőm kb. 2-2,5 perccel jobb lett, mint a hivatalosan feltüntetett (37:42). (Tavaly 34:52-t úsztam.) Mivel a járvány miatt zárva voltak az uszodák így csak a verseny hetében tudtam kétszer úszni, így abszolút elégedett voltam az úszóidőmmel.

Kerékpározás

Ugyanaz volt, mint tavaly: 3 kör nagyrészt az elkerülőn. Nagy bajom volt, hogy nem tudtam az új triatlonbringámat felavatni, mert speckó bicótartót (ami nem a váznál, hanem a villánál rögzíti a kerót) vettem ugyan, de hiányzott hozzá egy kiegészítő, amivel az első villát be lehetett volna fogatni, így kénytelen voltam a régi kerékpárommal indulnom… Ezt nehezen dolgoztam fel. Az első körön mégis rekordot tekertem: 58:06-ot, ami 31 km/h-s átlagot jelentett. Aztán sajnos látványosan visszaestem: 1:04:11-et (28 km/h), végül 1:11:31-et (25 km/h) mentem. Összidőm így 3:13:47 lett, ami 7:19-cel lett rosszabb a tavalyinál (3:06:28). Sajnos sok hülye hibát követtem el. 1. Vastag futózoknit húztam a biciklizéshez, ami roppant kényelmetlen volt. 2. Nem dobtam el egyik kulacsomat sem, és mivel sikerült az első igazi kánikulai hétvégét kifogni, így keveset ittam, ill. nem hűtöttem/locsoltam magam. 3. Nehezen emészthető energiaszeleteket fogyasztottam a bicón. Még így is jobban jártam, mint az a versenytársam, aki rosszul lett. A kidepózáskor mesélte, hogy egyik pillanatról a másikra elsötétült minden, így gyakorlatilag vakon tekert. Valószínűleg napszúrást kapott, hányt, majd feladta a versenyt. Vagy aki kilométereken át tolta vissza a biciklijét a depóba a tűző napon valamilyen technikai probléma miatt…

Futás

Nehezen indult a futásom. Először is wc-re kellett mennem, ráadásul nagydologra (8:38-as depóidő). Már itt láttam, hogy 4 óránál jár a versenyidőm, azaz konstatáltam, hogy két órán belüli félmaraton kell a 6 órás teljesítéshez. Futottam két kilométert, de aztán megint meg kellett állnom, mert könnyítenem kellett magamon. Megvolt az inger, de mégsem ment. Ráadásul sokadszorra már, de magamon felejtettem a kerékpárosgatyámat, amit levettem, így az egyik kezemben az volt, a másikban meg a futókulacsom isóval. Ezt tök feleslegesen cipeltem magammal, mert a kerékpárnál el lehetett helyezni egyéni frissítőt (ez jó ötlet volt a szervezőktől), mivel minden kör végén keresztül kellett futnunk a depón. (A segítők, csak palackos vizet osztottak a pálya két pontján.) Szóval sok minden bosszantott, így a fordítót követően megmakacsoltam magam, és gyaloglásba csapott át a futásom. Aztán még egy kegyetlen meredek, és viszonylag hosszú emelkedővel is kedveskedtek nekünk a szervezők. Árnyék gyakorlatilag nem volt, ráadásul minden kör vége terepfutásba csapott át a gáton és környékén. A göröngyös talajon pedig minden lépésre figyelni kellett, nehogy bokaficam legyen a vége. Itt is többnyire sétáltam. Nagy nehezen az első köröm végére értem (41:27-es idő 5.275 km-en), így végre ledobhattam a gatyámat meg a kulacsomat. Betoltam egy gélt, egy sótablettát hogy erőre kapjak, és végre elkezdtem futni, mert láttam, hogy sohasem végzek, ha így folytatom. Körről-körre gyorsultam (38:06, majd 35:42, végül 32:12), de így is csak egy gyenge 2:27:26-os félmaratont tudtam kipréselni magamból (bpm átlag: 143, maximum: 161), mentségemre szolgáljon, hogy a pálya igencsak trükkös volt, így nem összehasonlítható a tavalyi futásommal (31:00, 30:40, 30:28, 28:20, össz.: 2:00:27). Már épp kidepózásban voltam, amikor pár profibb versenyző kifejezetten javasolta a sótabletta fogyasztását a még mindig versenyben lévő futóknak. „Ilyen melegben nyugodtan lehet tolni akár félóránként is.” – mondták.  Aki kért, annak segítőkész csapatuk adtak is. Tanulság: több tabival kell készülnöm legközelebb. Körönként „gyógyszerezni” kell…

Cél

A futás előrehaladtával jelentősen átértékeltem a helyzetemet, és módosítottam a célidőmet, így már egy 6:30-on belüli eredménynek is örültem volna, ami végül is majdnem összejött: 6:32:20. Annak ellenére, hogy hatodszor versenyeztem itt (2019: 5:49:40, 2017: 6:32:03, 2015: 6:13:28, 2014: 7:27:57, 2013: 6:34:07), a desedai verseny megint képes volt valami kellemetlen meglepetéssel kedveskedni nekem… A célban feltankoltam. Szokás szerint isteni volt a somogyi görögdinnye, illetve a sósmogyoró, amibe szépen beletúrtam kézzel, mire elhűlve mondta az önkéntes hölgy, hogy ezt a vírushelyzetben nem túl helyes. Hoppá! Reflexmozdulat volt, ezer bocs! Hülye vírus. Aztán megtudtam, hogy Szebeni Endre utolsó, 30. Ironmanjére készül idén Nagyatádon, miután a feleségével váltottam pár szót. Hihetetlen, hogy férje minden versenyén ott van és segíti, most is épp vízzel várta őt. Sajnos ez sem volt elég, mert Bandi bá kicsúszott a szintidőből, így hivatalosan nem fejezhette be ezt a versenyét.

Összefoglaló videó