A Szufla futófesztiválon már jártunk 2016-ban. Annyira tetszett a családias hangulata és a szervezők pozitív hozzáállása, hogy egyből bekerült a kedvenc eseményeink közé. Tavaly a nagyatádi majomkodás miatt kimaradt, idén viszont a nevezés megnyitásakor azonnal benyomtam magam az 52 kilométeres távra, Ági pedig 9 kilométerre nevezett be.

Hát akkor menjünk…

5 órakor keltem reggel. Az előző esti sztrapacska + rántott hús kombó miatt a legkevésbé sem voltam éhes, de valahogy azért leerőltettem a zabpelyhet. Ági is nagy nehezen összeszedte magát és fél 7-kor már úton voltunk a Tököli parkerdő felé.

8 órakor volt a rajt, de már ekkor sem lehetett megmaradni a napon. Szerencsére pár 100 méter után beértünk az erdei pályára ami ugyan árnyékos, viszont a páratartalom elviselhetetlen volt.

Egy kört bírtam pólóban, utána muszáj voltam levenni. Hiába a Dri-FIT, 6 kilométer után csavarni lehetett belőle az izzadságot, úgyhogy a második frissítőpontnál leraktam megőrzésre. Szerencsére sokan futottunk félmeztelenül, így annyira nem lógtam ki a sorból. A képen Róka Laci mellett próbálok elhúzni, aki szintén a póló nélküliek táborát erősítette.

Próbáltam 6 és 6:30 közötti kilométereket futni, de a frissítőpontoknál mindig meg kellett állnom legalább fél percre inni. A kínálat most is széles volt: víz, ISO, Ca, Mg, kóla, kétféle szörp, szőlőcukor, banán, zabkeksz, aszalt gyümölcs…

10 órától több részletben elrajtolt a többi táv is, szép lassan megtelt a pálya futókkal. 27 kilométernél jártam amikor utolértem Ágit a 9 kilométeres körén. De jó neki, mindjárt végez, nekem még hátra van 25 kilométer…

Túl a maratonon

4 óra 36 perces idővel léptem át a 42 kilométert ami 4 perccel rosszabb mint a két évvel ezelőtti időm. Megálltam zabkekszet legelni és kicsit elmélkedni azon, hogy mi a f@szt keresek itt már megint. Hosszútávoknál egyébként elég sokszor fel szokott merülni bennem ez a kérdés.

Az általános állapotom tűrhető volt, a futás is jól ment, csakhogy már felülről tűzött a nap és sok helyen eltűnt az árnyék. Literszámra lötyögött a folyadék a gyomromban, mégis szomjasnak éreztem magam, de fizikailag nem bírtam már többet inni. Nagyon lassan telt el az utolsó két kör, pedig a tempóm semmivel nem volt rosszabb, mint az előző 42 kilométeren.

A nyolcadik körön felkaptam a (tűzforró) mezem a frissítőpontnál, csippantottam még egyet a szőnyegen és elhagytam az erdőt. Ahogy kiértem az útra még brutálisabb volt a forróság.

05:39:33 idővel értem célba, ami 12 perces javulás a két évvel ezelőttihez képest. Ági elhozta nekem a paprikás krumplit és a palacsintát, de végül ő ette meg, mert nekem minden bajom volt. Nem tudtam eldönteni, hogy először okádjak és utána ájuljak el, vagy inkább fordítva. Amíg ezen agyaltam, elmentem megmosni a lábamat a slaggal. Közben ráléptem egy darázsra ami úgy megcsípte a lábujjamat, hogy utána ráállni sem tudtam egy darabig.

Kellett pár perc amíg magamhoz tértem. Elég jól szoktam bírni a melegben futást, de ez most gigamegabrutál volt. Sokkal durvább, mint a 2016-os Hortobágy félmaraton, mert ott ugyan még ennél is melegebb volt, viszont a páratartalom nem volt ennyire magas.

3.500 Ft volt a nevezési díj. Ezért a pénzért kaptam egy jó minőségű törölközőt, érmet, chipes időmérést, 16 frissítést a 8 körön, egy nagy adag paprikás krumplit, két palacsintát és korlátlan mennyiségű görögdinnyét. Nem látok rá indokot, hogy miért ne jöjjek jövőre is 🙂

Galéria