Kovács Edina vagyok. Táncőrült.
De hogy is alakult ez?
Képzeljetek el egy kislányt, aki finoman fogalmazva ügyetlen volt a különböző mozgásformákhoz. Hallom most kedves ismerőseim hangját a fülemben: „Ugyan már, csak túlzol!”, de higgyétek el, nem. Csak hogy pár példát említsek: általános iskolában, amikor a medicinlabdát előre kellett dobni nekem a hátam mögé esett, a kosárlabdával kétszer törtem el az ujjam, a mászókáról leesve a kulcscsontom tört, korcsolyázás közben agyrázkódást kaptam, az állatkertben beestem a majmok közé. Középiskolában a hétvégenként végigkocogott futófesztiválok mentettek meg, főiskolán a felüléseknek köszönhettem az aláírásokat. Ilyen előzmények után a különböző sportokhoz mindig is félve, bizonytalanul álltam. Mivel azonban mozgásra szükségem volt töretlenül, de lelkesedés nélkül jártam a konditermes edzésekre. Egész addig, amíg rátaláltam arra, amit szívvel-lélekkel, és teljes erőbedobással kezdtem csinálni, a táncra. Egész pontosan a SALSA-ra, csupa nagybetűvel.
Mindig is vonzott a tánc világa, azonban egyedül nem volt merszem elmenni az első órára. A lökést az egyik főiskolai barátom adta meg, aki németországi ösztöndíjáról hazatérve – a kinti kollégiumi szobatársai táncszenvedélyének köszönhetően – elcipelt magával az első órára. Ő hamar abbahagyta, az addig megtanult pár figurát a hétvégi bulikban a csajok elkápráztatására használta, én azonban teljes lelkesedéssel és odaadással vetettem bele magam a mozgásba és a tanulásba.
Hiszen a SALSA, amit ma világméretű divattáncként ismernek, egy több évszázadra visszatekintő zenei és kulturális lerakódás eredménye, eredetileg egy összetett és sokrétű zenei stílust takar. Kialakulásáról és kulturális gyökereiről rengeteget lehetne mesélni onnantól kezdve, hogy fekete rabszolgákat hurcoltak Latin-Amerikába, egészen addig, amíg az 1960-as években a kubai és puerto ricói emigránsok New York-ba vándorlásával, és a különböző zenei hangzások és stílusok ötvöződésével megszületett a mai SALSA, de ezt hagyjuk más oldalakra.
A mozgást tekintve a salsa tulajdonképpen egy különleges módon táncolt mambo, amely megtartotta az autentikusságát. Az autentikus SALSAegy spontán és bonyolult zene, tánca pikáns, vidám, tüzes és lendületes. A zene ritmikai képét 4/4-es ütemek alkotják, a viszonylag lassú, 70 bpm-től az egészen gyors, 140 bpm-ig is terjedhet. A tánc lényegét az alaplépések, a forgások, a helycserék, a solo részek, valamint a kéz- és lábmozdulatokból kialakított díszítések adják. Mindemellett a ritmus kötöttségén kívül csak az ember fantáziája szab határt a lehetőségeknek.
Alapvetően két stílust különböztetünk meg, a kubai és a vonalas SALSA-t:
a kubai salsa legfőbb jellemzője, hogy a táncospár egy képzeletbeli körön mozog. A férfi a macsó hím érzését keltve igyekszik mozdulataival elcsábítani a nőt, aki követi a mozgását, ügyelve a csípő folyamatos ringására. Időnként a felismerhetetlenségig bonyolított és összegabalyított kézmozdulatokat és figurákat figyelhetünk meg. Mindemellett a stílust a természetesség, a vidámság, a játékosság jellemzi, és gyakran afro testmozgással díszítik.
vonalas (pl. a los angelesi, new yorki stílus, amelynek megvannak a saját jellegzetességei, de erre most nem térek ki):
a kubai salsa körvonalas mozgásával szemben a táncospár itt egy vonalon mozog, amely bonyolultabb forgásokat (gyakran dupla és tripla forgások), figurákat, technikákat igényel. A férfi több teret enged partnerének, aki látványos kézmozdulatokkal díszíti táncát.
Az utóbbi években megfordultam pár tánciskolában, rendszeresen jártam különböző workshopokra, tánctáborokba, gyakoroltam otthon és heti 5-6 buliban táncoltam végig az éjszakát. A tánc, és vele együtt a mozgás a szenvedélyemmé vált. Persze, az elején nem ment könnyen, és még mindig sok mindent tanulnom kell. Kezdetben sok problémám akadt a zenével, a ritmusok megtalálásával. Ha a kezdő ritmust sok esetben már meg is találtam, a ritmusváltásokat még időnként a mai napig nehéz észrevennem. A végighallgatott sok órányi zenének, az érdeklődésnek és a rengeteg gyakorlásnak köszönhetően egyre jobban hallom a ritmusokat és felismerem a különböző hangszereket, közelebb és közelebb kerül hozzám a zene. Emellett persze maga a mozgás is problémát okozott, hiszen nem elég az alaplépéseket, hanem az európai ember számára sokszor idegen mozgáskultúrát kell elsajátítani. Bár azt gondolom, hogy ennek egy része az eltérő kultúrából adódó „agyi” akadály, de mégis olyan izmaimat fedeztem fel, amiről korábban nem is gondoltam, hogy léteznek. Sokan a tánc hallatán csak legyintenek, pedig higgyétek el, hogy minden izmotokra hatással van. A mozdulatok elsajátítása során erősödnek az izmok, az izolációs gyakorlatok külön-külön mozgatnak át, egy átmulatott éjszaka pedig felér egy kiadós kardio edzéssel.
Persze, a táncot is különböző szinteken lehet űzni, mint ahogy például a futásnak is megvannak a maga szintjei. Van, aki csak időnként házköröket fut otthon, van, aki keményen a maratonra edz. A lényeg a mozgás felszabadító érzése. A tánc is mindenkit máshová juttat el. Van olyan ember, akinek csak hiánypótlás. Van, akinek a zene örömét adja, vagy társasági élményt nyújt. És van, aki rátalál a tánc, a mozgás örömére és szenvedélyére. Vagy mindezt egyszerre.
Az én életemben is vannak olyan időszakok, amikor kicsit háttérbe szorul, de időről-időre visszatalálok hozzá. Mert megváltoztatta az életem, mert felszabadít, mert visszaadta a bizalmam a mozgáshoz. Tánc közben képes vagyok eljutni arra a szintre, amikor nemcsak a betanult lépések jönnek, hanem a zene átjárja a testem, kikapcsolja az agyam, és felszabadultan táncolok. Nem gondolkozok, nincsenek problémák, nem foglalkozom vele ki mit gondol, nem kell megfelelni, csak a zene létezik, a mozgás és én. Ilyenkor lehetek igazán magam.
Szeretettel ajánlom mindenkinek!
Kovács Edina
U.i.: a címért köszönet a Tűzszekerek egyik szerkesztőjének, aki az ömlesztett gondolataim között meghallotta ezt a mondatot.
